Volt már olyan érdekes, szövevényes álmod amitől napokig nem tudtál szabadulni? Valami furcsa érzést hagyott maga után, és azt érezted foglalkoznod kell vele? 

Az álmok  mindig tudatalattink visszajelzései, azok a dolgok jelennek meg benne amik nem nyilvánvalóak nem egyértelműek és mélyen a felszín alatti dolgokra utalnak. Az álmaink szimbólumokkal dolgoznak, éppen azért, hogy ne legyen egyértelmű, hogy menj utána, gondolkodásra  késztet, lelki munkára. Persze csak akkor, ha valóban meg akarod fejteni jelentésüket. Ebben a bejegyzésben ehhez nyújtok egy kis segítséget.

Éjszaka a tudattalan (azaz nem tudatos) világában járunk. Ilyenkor jönnek felszínre rejtett, elnyomott félelmeink, amiket esetleg még meg sem fogalmaztunk magunknak. Nem megélt mélyen húzódó vágyainkról szerezhetünk tudomást, amiket  még magunk előtt is szégyenlünk. Sokszor ijesztőek lehetnek ezek a képek, főleg olyankor, amikor szerettünk elvesztéséről álmodunk. Tudnunk kell azonban, ezek nem jósló álmok, hanem mélyen belül dolgozó rejtett félelmeink. Mondhatjuk azt is, az álmunk leleplez bennünket, fellebbenti a függönyt a rejtett dolgainkról. A lélek üzen, amikor más sokáig figyelmen kívül hagyják kiáltását.

Volt egy furcsa álmom, ami nagyon élethű volt, amikor felébredtem, szinte még mindig abban a hitben voltam, hogy az egész valóság. Egy vonatra szálltam fel a régi kutyámmal Pereccel, aki sajnos már nincs velünk. Azt vettem észre, hogy elszaladt mellőlem, ezért utána eredtem, a táskámat otthagytam a vonat ülésén, amiben természetesen benne volt  mindenem. Szaladtam a vagonokon át, sehol nem találtam a kutyát, mikor megláttam, hogy nyitva van a  vonat ajtaja, azt gondoltam kiugrott. Leszálltam a következő állomáson, beszéltem a kalauzzal nem látta-e, de közben azonnal elindult a vonat rajta a táskámmal. Se kutya se a táskám, a kalauz pedig magyarázza, ez a vonat elment nincs mit tenni. Ekkor ébredtem fel, sokáig nem értettem a jelentését ennek az álomnak. Aztán amikor elmeséltem másnak is, és hangosan hallottam az egészet a saját fülemmel összeállt a kép.

A lelkem és a tudatalattim üzent, mégpedig azt, hogy engedjem el a régi fájdalmakat, veszteségeket és lépjek tovább. A "veszteség vonat" továbbállt. Elvitte magával amit elvitt, de én itt vagyok. Nem vihetem tovább magammal azt a táskát ami a vonaton maradt. Abban olyan dolgok, gondolatok, hitrendszerek, negatív berögződések voltak, ami már nem én vagyok. Azért, mert elveszítettem valakit aki fontos volt, nem gondolhatom továbbra is azt, hogy ez most már mindig így lesz. El kell engednem végre ezt a vonatot, hisz leszálltam egy új állomáson. Jó érzés volt erre rájönni.

Éjszaka arról kapunk üzenetet, amiről ébren nem veszünk tudomást, mindenképpen foglalkoznunk kell mondanivalójával. Általa értékes gondolatokhoz, felismerésekhez juthatunk.

Szeretettel:

Rita.